Kosaram

A debreceni négyes ikrek anyukájának varázsfegyvere a türelem és a pozitív gondolkodás

  • Published in
  • Read: 24538 times

Beával, a debreceni 4-es ikrek anyukájával beszélgettünk, mert egy ilyen fantasztikus csoda mellett nem tudunk csak úgy elmenni. A hír hallatán egyből felkaptuk a fejünket és elhatároztuk, hogy megajándékozzuk őket egy Monello baby&more baba-mama ajándék csomaggal, hogy ezzel is segítsünk nekik a napi rutint.

 

Egy fantasztikusan erős, pozitív, sok-sok energiával megáldott de szerény nőt, anyukát ismertünk meg Beában, aki mintha arra született volna, hogy ezt a 4 pici emberkét felnevelje és útnak indítsa. Mostanra sikerült megoldani, hogy Beának legyen egy kis ideje mesélni nekünk, nem akartunk túl korán betolakodni az életükbe.

 
Először is arra lennék kíváncsi, hogy amikor megismerted a férjedet,  - aki szintén 4-es ikerként született és nőtt fel -, és komolyra fordultak köztetek a dolgok, megfordult –e a fejedben, hogy nektek is ikreitek lesznek?
„Természetesen meg. :) Amikor elterveztük, hogy babát szeretnénk, reménykedtünk benne, hogy ikrek lesznek. Persze a négy babára álmunkban sem mertünk gondolni.”
 
Érezted –e, amikor megtudtad, hogy állapotos vagy, hogy többen vannak? Hogyan reagáltatok azon a bizonyos ultrahangon?
„Érezni nem éreztem semmit. Érdekes módon elkerült az összes terhességi „nyavalya”. Viszont az első vizsgálat nagyon vicces volt. :) Nem tudom, hogy ki lepődött meg jobban - a Doktornő vagy mi-, amikor közölte, hogy hát bizony itt négyen vannak!
Az első perctől fogva csak örülni tudtam. Szerencsére férjem is hasonlóan viszonyult a hír hallatán.  Megkönnyítette a helyzetet, hogy a családban már volt egy pozitív példa, ami bizakodásra adott okot. Én egyébként egykeként nőttem fel. Éppen ezért anyukám már jobban aggódott, amikor megtudta, hogy négyszeres nagymama lesz. Természetesen nagyon sokáig nem mondtuk el ismeretségünkben az igazságot. Mindenki csodálkozott, hogy hogy lehet ekkora pocakom. 12 hetesen félidősnek néztem ki, 24 hetesen, amikor a szokásos vizsgálatra jöttem a Klinikára, a szülőszobához irányítottak a portán. :)

Bea, azt hallottam, hogy az első egy hónapban miután a férjed visszament dolgozni teljesen egyedül voltál az ikrekkel. Számomra, egyszerűen felfoghatatlan, hogyan lehet egyedül 4 pici babát ellátni?
„Ez azért nem teljesen van így. Miután hazajöttünk, mindenki a családban bevetésre készen állt. Napközben a nagyszülők segítettek nekünk, viszont az éjszakákat az első két hét után már egyedül vittem. Nagyon sok köszönettel tartozunk a városnak is. Debrecen megteremtette a lehetőségét annak, hogy többes (legalább hármas) ikrek születésekor a szülők otthonukban kaphassanak segítséget a gyermekeik gondozásához. Azaz kisgyermeknevelők házhoz menve segíthetnek nekünk.  December 19-én jöttünk haza a kórházból és január elején már jött is a segítségünk Viki személyében. Nagyon sok köszönettel tartozom neki is. A kezdeti bizonytalanságomon is nagymértékben segített túllendülni.”
 
Éjszaka tudtál aludni? Volt valamilyen varázsfegyvered?
„A túlélés volt a cél. :) Az első két hónap – nem tudok szebben fogalmazni- kegyetlen volt. Azt hittem jobban fogom bírni. Volt olyan nap, amit fél óra alvással vészeltem át. Főleg az éjszakák voltak nehezek. Az elején próbáltam egyszer kétszer párosával etetni őket, viszont nem nagyon tetszett nekik ez a módszer, ezért feladtam. Így 2-2,5 óra volt az etetési idő éjszakánként. Mire befejeztem az egyik kört, fél óra szünettel már jött is a következő..."
 
A cumi jó barát?
A cumi valóban jó barátunk mind a mai napig.
Azóta persze sokat ügyesedtek a babák. Bevallom, nagy szerencsénk van velük. Félve merem elmondani, ne hogy megszakadjon a jó szériánk, de az utóbbi 2,5-3 hónapban már átalusszuk az éjszakákat. Este nyolckor lefektetjük őket és reggel 7 körül ébredünk. Természetesen tudom, hogy a fogzás befolyásolhatja az alvásukat, de azért bizakodunk a jövőt illetően.”

Hogyan telnek a napjaitok? Van már egy kis rendszer az életetekben?
„Bizony van! :) Jelentem van bevált napirendünk is. :) Hétköznap Vikivel visszük a műszakot, este férjemmel, hétvégén pedig a nagyszülők is jönnek. Sokat segített a jó idő is. Minden nap levegőzünk a babákkal, sokat javított a közérzetükön a friss levegő. Ha vendégek jönnek, általában mindenki meglepődik, hogy nincs nálunk nagy hangzavar. Persze tisztában vagyok vele, hogy más lesz a helyzet pár hónap múlva. Ez még egy nyugisabb időszak.”
 
Szoktatok járni sétálni? Mert ha jól tudom, nincs 4 ikres babakocsi. Egyébként pedig tudtok az utcán haladni? Nem állítanak meg folyamatosan titeket?
„Valóban nincs 4 ikres babakocsi, két kettes iker kocsival oldottuk meg végül. Azért nem minden nap szoktunk sétálni. Szerencsére van kertünk, így sokszor elég szokott lenni, ha az udvarra toljuk ki őket. Így alszanak kb. 2-3 órát.  Sétálni általában hétvégén megyünk, és ahogy te is említetted volt már néhány eset, amikor megállt a forgalom az utcán. A legviccesebb, amikor orvosi kontrollvizsgálatokra megyünk. Ilyenkor mindig egy kisebb tumultus alakul ki körülöttünk.

 

Ha oltásra mentek, az is egy nagy menet lehet. Ez hogy zajlik? Amikor az első kapja az oltást, már sír a többi három is együttérzésében?
„Persze szokott lenni egy pici sírás, de a legtöbb alkalommal viszonylagos csendben abszolváljuk ezeket a látogatásokat. Szerintem, ha nagyobbak lesznek, hangosabbak leszünk. :)
 
Ez lehet, hogy buta kérdés, de hogyan tudod észben tartani, hogy ki az, aki már evett, fürdött, kapott tiszta pelust stb?, én olykor még a két 1,5 év korkülönbséggel született gyerekemnél is elfelejtettem, hogy is állunk :) Van erre valamilyen taktikád? Jegyzeteled?
„Az elején nehéz volt számomra is követni. Éppen ezért a kezdetektől fogva mindent dokumentáltunk: ki, mikor mennyi anyatejet vagy tápszert evett, mikor kapott utoljára pelust, illetve különböző színű cumisüveget vettünk. Mostanában már van egy kialakult ébredési sorrendünk, amit a nap hátralevő részében is alapul tudunk venni. Az esetek 95%-ban Jázi>Flóra>Pisti>Bogika  sorrend áll fent.”
 
Mennyi idő után tudtátok megkülönböztetni őket? Vagy a karjukon a névszalagot még egy ideig rajtuk hagytátok?
„A két „kicsivel” (Jázmin és Flóra) voltunk az elején gondban. Idegen szemnek még most is nagyon nehéz megkülönböztetni őket. Az elején minket is a karszalag segített, viszont most már más a mimikájuk, más a természetük, így könnyebb dolgunk van. Viszont nagyon egyforma a hangszínük még mindig. Ha mondjuk, valamelyik felsír és nem látom őket, nem mindig tudom egyből eldönteni, hogy melyikük jelzett. Érdekes, pedig nem egypetéjű babákról beszélünk.”

Milyen a babák karaktere? Van már aki inkább rád, vagy a férjedre hasonlít?
„Gyakran szoktunk ezzel viccelődni. Mindegyik baba apukára hasonlít, egyik babában sem látom magam. Ha valaki anno azt mondta volna nekem, hogy zöld szemű babáim lesznek, kinevetem.
Egyébként mind különböző karakter. Bogika a legnyugodtabb, ő egyedül is jól eljátszik sokáig. Flóra hobbija a mosolygás, nagyon könnyű megnevettetni. Jázmin nagyon anyás. A szeme sarkából mindig figyel, követ. Pistike pedig egy komoly fiatalember, nagyon jó étvágya van. Általában ő eszi meg a csajok maradékát is. :)
 
Te aztán egyből a mély vízbe csöppentél, 4 újszülött mellett is van ideje az embernek azon gondolkodni, hogy most ő elég jó anya –e, mit hogy kéne csinálni inkább és vajon miért fáj a hasa és miért sír és miért nem alszik? Vagy a túlélésre megy ki a játék és ilyen gondolatok eszedbe se jutnak, csak az, hogy mikor dőlhetek már le egy fél órára?
„Fokozatosan beletanultunk ebbe az új élethelyzetbe. Mi nem tudjuk, hogy milyen lehet egy babával, mi ezt szoktuk meg, nekünk ez a természetes. Az elején persze gyakran voltam bizonytalan, tanácstalan. Rengeteg segítséget kaptam a kórházban is. Sokat tanultam a koraszülött osztály nővéreitől az ott töltött idő alatt. Olyan volt, mint egy jó felkészítő tábor.
Persze bennem is gyakran megfogalmazódnak az általad említett kérdések. Főleg az első 2 hónap volt nagyon nehéz, valóban a túlélés volt a cél. Sajnos nem sok mindenre emlékszem abból az időszakból.
Mostanra szerencsésen alakult a helyzet. Amióta átalusszák az éjszakákat, semmi probléma sincs velük (és a szülőkkel sem). :)

 

Van időd babusgatni őket?
„Persze van. Annyi idő nyilván nem jut nekik, mint egy gyerekre, de igyekszünk jól beosztani az időnket.”
 
Mit üzennél a többi Monello Maminak? Van valamilyen jó tanácsod nekik, akár a napirendet, vagy a babák körüli teendőket illetően?
„Mivel a mi helyzetünk közel sem szokványos, ezért általános dolgokat vagy okosságot nehéz lenne mondani. A türelem és a pozitív gondolkodás sokat segít nekünk a mindennapokban. Munka van velük, de gond nincs.  Nagy szerencsénk van. :)
 
Hálásan köszönjük, hogy bepillantást engedtél a mindennapjaitokba, és ezzel inspiráltad a többi anyukát, akik lehet, hogy így ha rád gondolnak, kicsit rózsásabban látják a napi káoszt :) és erőt merítenek abból, amit te napi szinten csinálsz ezért a 4 pici emberkéért. További jó egészséget, erőt, nyugodt éjszakákat, kiegyensúlyozott nappalokat és kitartást kívánunk a pozitív gondolatokhoz!

 

Az ikrek közben már a második kör Monello baby&more Kiscsillagot használják, a babák pedig nőnek és telik az idő...

A cikkben szereplők képek Ildikó és férje tulajdona, kérjük az engedélyük nélkül ne használják fel őket.

 

További babás-mamás cikkekért, érdekességekért, fotókért és nyereményjátékokért kövessétek a Monello baby&moret a Facebook és az Instagram oldalainkon. Minden kedvelésért nagyon hálásak leszünk! 

 

Hamarosan indul APÁK NAPI  J Á T É K -unk a Facebook oldalunkon! Tartsatok velünk!

 

 

 

Vajon megéri 12 órán át utaztatni két pici gyereket?

  • Read: 751 times

A sivatagban 2 gyerekkel

Dubai szomszédságában, Abu Dzabiban tartózkodó mama tudósítónk újabb bejegyzése következik 2#

 
Amikor 12 órán keresztül utaztatjuk a gyerekeinket, és bár utólag azt mondom az utazás fantasztikusan jól sikerült, főleg úgy, hogy ez volt az első repülőutunk 4esben kiegészítésként meg kell, hogy jegyezzem, hogy jól esett volna a vacsorához egy picike pohár vörösbor lazítás gyanánt :), de nyugodtan meginni hmmm, nem igazán tudtuk, Anya borába Picurka dobta bele a kekszét, Apa azt hiszem a pohárba kitöltésig el se jutott…
 
Az utolsó 1,5 órás autóúton Dubai és Abu Dzabi között hulla fáradtan éjfél magasságában, Pöszméte nagyon álmosan és nagyon kis bágyadtan közli, hogy „Én nem akajok itt lenni”, Anya szíve szakad meg. Picur babát szoptatja Anya útközben, hogy megnyugtassa, mert senki sem szeretne gyereksírás közepette utazni 1,5 órán keresztül.
De be kell ugrani tankolni, na ott nyilván ezt a folyamatot abba kell, hagyni, hogy ne utasítsanak ki egyből az országból, és az okos pici babám, egy szó nélkül hagyja, fáradtan ül néz, és amikor tovább indulunk szépen visszafekszik. Az arabok tényleg a végletekig kényelmesek, tankolás közben ki sem kell szállnod a kocsiból, mert mint nálunk is régen a kutasnak fizetsz, aki azonnal ott terem és csinálja, ja és közben még a motort sem állítják le, hogy a légkondi hűtse a kocsit. Éjfélkor, 40 fok magasságában ez valóban érthető!
A hotelben egy órát kellett várni mire megkaptuk a szobánkat, mert egy kis hiba csúszott a gépezetbe és így törölték a szobát és kiadták másnak. Persze ezt olyan mosolyogva és természetességgel adják elő, hogy nem tudsz mérges lenni. De ez a két kisfiú egy hang nélkül játszott, Pöszméte a bőröndjén ment le – föl, húzni kellett ide – oda és imádta, Picurka pedig egy hang nélkül Anyán csimpaszkodott, Anya már alig bírt menni, de ők még simán, na és akkor közben elgondolkodsz, hogy kellett ez nekünk? Szegény gyerekeket rángatjuk ide – oda azért, mert mi pont itt akarunk lenni, a mi saját kényünkre – kedvünkre, vajon ezzel biztos, hogy jót teszünk nekik?????

De, amikor látom a szemükben azt a boldogságot, ahogy a tengert nézik. Egy akkora nagy homokozóból, amit még életükben nem láttak, és ahol lehet dobálni a homokot arra, amerre csak akarják, és futkosni is lehet, és bele lehet futni a vízbe és ki és bele és ki és sokszor egymás után, és bele is lehet feküdni a homokba is és a tengerbe is, na akkor bizonyossá válik, hogy megérte.
Pöszméte már nagyon várta, hogy lássa a tengert, bár már volt 1,5 évvel ezelőtt Horvátországban Borika és Líviusz barátnőivel, de azt el is felejtette, bár a csajok felejthetetlenek azóta is :). Az autóból már ki is szúrta és mutatta, „Na, itt a tenger, menjünk odaaaa! Gyorsabban!!! Gyorsabban!” És már nagyon várta, hogy lássa, hogyan mozog a tenger és, hogy kipróbálja milyen sós. Így az első az volt, hogy oda ment, leguggolt elé, beledugta a pici mutató ujját és megkóstolta, és közben mondta „Megkóstolom, hogy milyen sós a tenger. Hmmm, jó, finom!” még egy párszor megkóstolta, és csak utána rakta bele a lábacskáit is és nézte, hogy mozog.
Úszni nem akart benne, csak térdig ment be, amit Anya nem is bánt most, hogy egyedül volt velük és nem igazán tudta még, hogyan fogja mind a kettőjüket egyszerre megúsztatni úszógumi és minden egyéb nélkül.

Amikor elfáradt, lefeküdt a homokba, úgy, hogy a hullámok nyaldosták a kis lábacskáit, a karját a feje alá rakta és fekve homokozott tovább, abbahagyni, elindulni, áááááá, nem, nem azt nem akart. Anya attól félt ott fog elaludni, mert a tenger zúgása, a hullámok hangja az igencsak emlékeztet Pöszméte által kedvelt porszívó és fúró hangokra (amire Pöszméte pici kora óta imád elaludni.)

Eközben Pindurka a megállíthatatlan kis robot nyuszi rendíthetetlenül homokozott és nagyon ügyes volt, mert nem akarta megenni a homokot, mondjuk Anya annyira nem volt boldog, amikor egy marék csikkel tért vissza, amit nagy örömmel gyűjtött össze és azokat sajnos meg is akarta enni, és nagyon nem örült neki, amikor Anya elszedte tőle.
Először nem mert bemenni a tengerbe csak nézte és mosolygott, aztán Anya kézen fogta és megmutatta neki, na akkor már nagyon tetszett, élvezte, hogy ez egy olyan víz, amibe ő szabadon tud ki – be mászkálni és belecsücsülni, úgyhogy ezt csinálta folyamatosan. Kiment, megfordult, bement, becsücsült, kicsit pancsolt, de az annyi hogy kettőt csap a kezével, felállt kiment és újra és újra és újra.

Persze vízimentők is futkostak a parton le – föl és folyamatosan figyelték a terepet, csak, mint a filmekben... Helyiek nem igazán voltak, csak turisták és ők is kevesen, így nagyon kellemes volt. Láttunk olyan arab nőt, aki a fekete hosszú zárt ruhájában az abajában ment be a tengerbe, de a népszerűbb az, amikor szintén az egész testüket befedő (még a hajukat is) fürdőruhát hordanak, ami úgy néz ki, mint egy búvárruha. Ők nem értik, hogy a fehér bőrű emberek miért napoznak, amikor a fehér az arisztokrácia és az érintetlen szépség színe itt, ami a szemükben különleges és úgy szép ahogy van.
Persze az elindulás nehéz volt.
Itt volt az első városi élményünk, ja igen, mert ez a tengerpart a belvárosban van, 2*3 sávos út mellett, ami annyira fantasztikusan halk, hogy a parton már semmit nem hallasz belőle, szinte hihetetlen. Állítólag azért, mert az út készítése során autógumit is kevernek az aszfaltba, ez két dolog miatt hasznos, egyrészt zajcsökkentő, másrészt újra tudják hasznosítani az autógumikat, amikből ebben a nagy melegben elég sok fogy…

 

Át kellett kelni egy zebrán, mert a parkoló az út túloldalán volt. Ismét egy okos megoldás, ami segíti az emberek nyugodtságát, kiegyensúlyozottságát. A gyalogosoknál a lámpa fölött van egy visszaszámláló, ami mutatja egyrészt, hogy mikor lesz zöld, másrészt, amikor zöld, hogy még mennyi időd van átérni. Hát nem egyszerű?
Kiegészítés: A storyhoz hozzá tartozik, hogy Anya igazi anyukás megoldással a pindúrokat folyamatosan keni és nagyon jó szolgálatot tesz az idegenlégiós UV szűrős ruha és sapka is, még ha viccesnek is tűnik, ilyen cuccba öltöztetni őket, de ez a nap itt annyira mélyebben és harapva süt. És ugye alatta nem kell kenni a fiúkat és jól véd, ami fontos szempont, mert egy macerával kevesebb. …és miután Anya nem keni az egész testüket, csak az arcukat és a kilógó lábukat, így magára se keni a napkrémet… vagy csak ímmel-ámmal már ahova jut, és akkor este kiderül, hogy hova nem jutott, és utána hogy az mennyire fáj, és milyen bénán néz ki, piros foltok össze – vissza a kimaradt részeken. Jeeee.
Persze azóta már egyre bátrabban toljuk, a bőrünk is megszokta, a fiúk is növögetnek, így a légiós cucc kezdi szerepét veszteni. Viszont helyette van kicsi kalap hehe…

 

Abu Dzabiban tartózkodó mama tudósítónk hamarosan újabb érdekes bejegyzéssel jelentkezik. Figyeljétek a Blogot és a Monello Facebook oldalát.

 

Read more...

Nosztalgia dobozolás

  • Published in
  • Read: 189 times

2016. augusztusába nyúlik most vissza a következő nosztalgia mini túránk, mégpedig, amikor először vettünk részt mi is, egy teljesen új Monello baby&more(c) termékkel a Mommy Mia baba-mama meglepetés dobozban, amit akkor direkt ebbe a dobozba fejlesztettünk ki, azóta úgy megszerettétek, hogy már mindenki számára elérhetővé tettük a webshopon.
Anyukaként mi is nagyon izgultunk, amikor kibontottuk az első Pici Piacos Mommy Mia Boxunkat, és nem csak azért, mert ebben a Monello babymore PihePuha Peluspárnánk is benne volt, hanem, mert kíváncsian vártuk mik lesznek még benne.

A fotó a For Her Blog írója ForHerSzandra tulajdona.

Az első kedvencünk a Cseppke nyálkendője volt, bár a fiaim 4 és 2,5 évesen már kinőttek ebből az időszakból, de az őszi és a tavaszi hűvösebb időben szeretem sálként használni ezeket a kis kendőket, mert nagyon praktikusan rögzíthetőek a patenttal és nagyon vagányak, a Cseppke a hálózsákocskái miatt pedig egyébként is nagy szerelem.

 

Az ImmunManó cseppeket szintén nagyon szeretjük, és aktív felhasználói vagyunk. Megnyugtat, hogy a finom illat mellett ezzel észrevétlenül erősíthetem az immunrendszerüket. A nagyobbik fiamnak ez a kedvenc illata, a hideg párásítóba csöpögtetve, minden este ennek az illatára alszanak el. Egyrészt nagyon szeretik, másrészt ez is biztosítja számukra az otthoni biztonságos alvás melegét. A nyáron sokat utaztunk, nagyszülőknél, nyaralóban, barátoknál aludtunk, de az ImmunManó és a hidegpárásító mindig velünk volt, így mindig nyugodtan, biztonságban tudtak elaludni. Köszönjük Natura Mia.

 

A KarlaLina Hálakönyve egy fantasztikus ötlet. Remélem a mai anyuka korosztály már valóban nyitott erre és szán rá időt, hogy kitöltse, később nagyon jó lesz visszaolvasni! A nagyobbik fiam szerint ez egy titkos napló, pont olyan, mint ami Holly-nak van.

 

A Babyberry csillagmatricáit imádták a fiaim, csak két külön darabra kellett szétvágnom, hogy mind a ketten egyszerre tudják ragasztgatni a falukra. A sárga csillagok nagyon jól ránk találtak, mert unisexek és így fiú szobában is nagyon jól mutatnak.

 

A Ludoshka halacskán szinte összevesztek, de aztán valamilyen autós dealt sikerült kötniük és így végül nem volt nagy veszekedés belőle. Bár szerintük ez nem halacska, hanem kobold tengeralattjáró 

 

A Natura Lisa popsikrémjét imádom, hogy ilyen picike, így jól elfér a táskámban és bevallom, miután már nem használok popsikrémet a fiaimnak ezért én fogom elhasználni, amikor a számat kifújja a szél, hamar rendbe teszi, persze csak szigorúan hazafelé kocsiban, hogy ne nézzenek rám furcsán a fehér szám miatt.

A kuponok pedig várják a tökéletes időt a beváltásra, ha nem is saját használatra, de ajándék vásárlás miatt biztos, hogy felhasználásra kerül majd a Pocket Trailer, a Me&my Mummy, a PureLove Baby Moccs és a pici and the city kuponja is.
 
      Köszönjük és örülünk, hogy a Monello babymore PihePuha PelusPárnájával egy ilyen jó kis válogatás dobozban lehettünk benne, ilyen szuper kis dobozlakó barátokkal együtt. Ki gondolta volna, hogy manók, csiguszok, kobold tengeralattjárók, titkos naplók, varázs főzetek és még csillagok  is lesznek a kis lakótársaink.
 
      A fotók az első kivételével a Mommy Mia tulajdonát képezik.

 

PihePuha PelusPárnát szeretnék én is!

Az első fürdés

  • Published in
  • Read: 989 times

 

"...amíg nem esett le a köldökcsonkja, addig nem fürdettem meg kádban... Na de azért Manófül mégsem maradt napokig saját kis test és tej szagában."

 

Emlékszem mennyire paráztam az első fürdetéstől. Hittem benne, hogy ez meghatározó lesz. Ha elsőre tetszik neki, akkor nem lesz gond és nyert ügyem van, de ha az első fürdés balul sül el, mondjuk arcon locsolom véletlenül, vagy beleejtem a vízbe… onnantól kezdve mind a ketten rá fogunk feszkózni és egy hatalmas nagy sírás lesz minden egyes alkalommal. Mármint, hogy én fogok ráfeszülni, azén kis Manófülem meg simán csak átveszi.

„Anya nem tudja mi van és tök ideges, hát akkor én hogy érezném magam biztonságban, brühühhűűűű síróóóóók”.

De abban is hittem, hogy ez csak tőlem függ, ha én magabiztos tudok lenni, ha mosolyogva, vicceskedve, „jajj de finom a víz, jajj de szereti Manófül.” hozzáállással tudom csinálni, akkor ő ugyanezt az érzetet fogja átvenni.
 
 
 Épp ezért megfogadtam a védőnőm javaslatát, aki látta, hogy én is az első gyerekes "paramami" kategóriába tartozom, hogy amíg nem esik le a köldökcsonkja, addig nem fürdetem meg kádban. Mert túlzottan féltem volna, hogy vizes lesz. Még nem voltam elég gyakorlott hozzá, hogy hogyan pancsolom a vizet, hogy hogyan fogom stb. Eleinte mindent egyedül akartam csinálni, nyilván ez a mostani agyammal akkori önmagamat látva elég butuskán hangzik, de akkor úgy éreztem jónak.
Azt szerettem volna, hogy minden első dolog intim legyen és hozzánk kötődjön, ne egy őrületes családi eseménnyé, ahol az összes nagyszülő, barát, rokon részt vesz. Azt gondoltam attól vagyok én az anyukája, ha én csinálok vele mindent az én tudásom és megérzéseim alapján, attól fog kötődni hozzám és persze az apukájához. Úgy éreztem, ha megmutat nekem dolgokat az én anyukám vagy az anyósom, akkor az úgy már nem "érvényes", az kvázi csalásnak minősül, és akkor nem én csinálom vele először, hanem mások, amire iszonyatosan féltékeny lettem volna... Nem tudom, hogy ez mennyire van meg más anyukákban is, lehet, hogy csak a hormonok, lehet, hogy csak az "első" gyerek szindróma, de amikor megszületett a második kisfiam, a nagyobb már 1,5 éves volt és minél több időt szerettem volna vele tölteni kettesben. Féltettem  kis lelkét, azt szerettem volna, ha jó testvérek lesznek és tudtam, hogy ahhoz fontos, hogy belőlem eleget kapjon. Amikor kb 2 hetesen közöltem anyukámmal, hogy légy szíves fürdesse meg a picit, ha felébredt mi addig elmegyünk egy sétára, azt hitte nem jól hall :), mert a nagyobbik unokájánál erre a fürdetésre hónapokig várnia kellett.
 

 
Azt pedig már az elején elhatároztam, hogy nem lesznek tipikusan „apa feladatok”, nem csinálunk ebből kényszert, vagyis nem kell a férjemnek majd minden este 6-ra fürdetésre hazaérnie. Sem ő, sem én nem szeretjük a kényszeres, kötelező dolgokat. És működött, amikor tudott hazaért, vagy a fürdés miatt csak később ment el, sokat fürdette, sőt egy idő után már együtt fürödtek. Az pedig már csak halkan jegyzem meg, hogy úgy elröppen az idő, hogy hirtelen már csak azt vettem észre, hogy egyedül "zuhanyzik".
 

 

 
Szóval miután ez a kicsi baba nem egész nap a homokozóban játszott, ezért az első pár napban még nem fürdettem kádban. Na de azért Manófül mégsem maradt napokig saját kis test és tej szagában. A szobájában a pelenkázón mosdattam meg. Egy kicsi tálban vittem vizet és egy rongyot abba mártogattam, azzal töröltem át a testét. Közben persze elmondtam neki, hogy hamarosan, ha már „nagyobb fiú lesz” értsd 10 napos,  akkor már kádban fog fürdeni. Így ő is ismerkedett a vízzel, és a víz érzetével, én pedig a pici pucér testével és a mozgásával. Így mire a köldökcsonk leesett, már sokkal magabiztosabban álltam neki az „első fürdetésnek”. Már sokkal jobban megismertük egymást, és én is már "gyakorló" kb. 10 napos és nem 3 napos anyuka voltam, ami ebben a "gyermekágyi" időszámításban mérve igencsak sooook idő! Na, ugye?
Persze attól még remegő kézzel tettem a kádba, próbáltam a könyökömmel a megfelelő hőmérsékletet nagyon vagány módon beállítani, de eleinte inkább még maradtam a halacska hőmérő megoldásnál. Meleg nyári délután volt, így nem kellett a fürdőszoba hőmérsékletének felmelegítésével sem foglalkoznom. Tudom dilemma volt, hogy a fürdőszobában vetkőztessem –e és akkor nem kell csupaszon sokat hordoznom, vagy pedig a szobájában és türcsibe csavarva vigyem –e a fürdőbe? De végül az első opciót választottam, simán

abból kiindulva, hogy én is a fürdőben vetkőzöm és nem futkosom végig pucéron a lakást fürdés előtt.

Emlékszem milyen fura volt először belerakni a fürdető krémet, csalódott voltam, hogy se szaga és még csak nem is habzik.

Azt hittem csudajó babafürdető illata lesz fürdés után, mint ahogy azt a reklámok sugallják és ahogy az a kórházban volt.

Mondjuk ezt máig sem értem, hogy a kórházban vajon miért nem a gyógyszertári fürdetővel fürdetik őket, miért egy olyan babafürdetővel, amit alapból csak 3 hónapos kortól javasolnak?
 

 

 
De aztán telt az idő, és egyre jobban idegesítettek a kádban lebegő, ázott fürdetőkrém darabkák, így később már teljesen rutinosan főztem fel a fürdetőkrémet és készítettem belőle egy tömény, de kenhető, híg valamit, ami könnyebben olvadt szét és oszlott el a vízben. Egy idő után pedig azon vettem észre magam, hogy már rég használhatnánk a jó illatú bolti fürdetőket, én mégis jobbnak éreztem ha tovább védem a kis bőrét és ezt az utált fürdetőkrémet használom.
 

 

 
Először amikor odavittem a kádhoz elmeséltem neki, hogy ez a kád, amiről eddig minden este meséltem ebben fog ő most fürdeni. Először a lábát dugtam bele, a lábujjacskáit, előre hajolva, úgy, hogy ő is lássa, hogy mi történik vele, és ne érje váratlanul, hogy hova került. Mozgattam ide-oda lassan picikét. Aztán szépen fokozatosan belemártottam a kis lábait, a hátát.

és nagyon remegett a kezem,

persze ezt nem mutattam, próbáltam lazán fogni és mókázni, pancsolni. Szerette. Én éreztem, persze tök morcosan nézett, de legalább nem sírt. Én pedig megkönnyebbültem. Túlélte, és én sem borítottam ki a kád vizet és árasztottam el vele az egész lakást...
Örültem, hogy vártam az első fürdetéssel, mert így sokkal magabiztosabb tudtam lenni, ami sokat jelentett a még induló anyai karrieremnek.
Sokat fürdettem egyedül és sokszor az apukája fürdette egyedül, akkor fejlesztettük ki a nyakba akasztós törölközőt. Ennek az az előnye, hogy már a fürdetés előtt a nyakamba tudom akasztani. Így egyrészt végig megmarad a két kezem, amivel őt biztonságosan tudom tartani és mosdatni.

 

Másrészt, ha kipancsolja a vizet, akkor a ruhám nem lesz vizes,

harmadrészt, ha a szemébe megy a víz, egyből kénznél – nyaknál haha – van egy törölköző, végül, de nem utolsó sorban pedig a fürdés végén, stabilan, két kézzel tudom kiemelni a kádból és egyből magamhoz tudom szorítani és a törölköző alsó részét visszahajtani rá, majd a kapucni részt a kis fejére. Ez nálunk nagyon bevált, így semmi nyöszörgés nem volt fürdéskor. Amikor már elfáradt a fürdésben, akkor egyből magamhoz öleltem kivételkor, nem a pelenkázóra raktam le, így a teskontaktusnak köszönhetően megnyugodott és könnyebb volt utána a pelenkázóra lerakni és öltöztetni. Ilyenkor a törölköző nyakba akasztós végét simán széttépőzáraztam és már le is vettem a nyakamból, egy fél mozdulattal.
A törölköző 100% pamut anyagának köszönhetően nagyon jó nedvszívó, így mire a nyugtató ölelgetés végére és a pelenkázóhoz értünk, már szinte teljesen meg is száradt és csak öltöztetni kellett.

 

Ez a törölközési módszer a férjemnek is bejött,

így sokkal könnyebb dolga volt és a „kötény törölköző” ahogy ő hívja – használatával is hamar megbarátkozott, mármint hogy egy kötény lóg a nyakában, ami ugye nem túl férfias dolog. Apának lenni viszont annál inkább az!
 

 

 
Megnézem a nyakba akasztós törölközőt a webshopon.

 

Irány a Monello webshop
Subscribe to this RSS feed
   A Monello baby&more© baba - mama termékek olyan praktikus, hiánypótló, minőségi designer textil megoldások, melyeket anyukák közreműködésével, az anyukák igényei szerint terveztünk meg.

Minden termékünk szerzői jogi védelem alatt áll.
 

Bejelentkezés vagy Regisztráció

fb iconLog in with Facebook